Stray man részlet

- Hahaha! És tényleg elloptad az összes kolbászukat? Jaj, nagy franc vagy te Castorp, mindig is mondtam! – harsogta az épp őrködő Castorpnak nevetéstől kicsorduló könnyel a szemében a sztalker. Az ég szokatlanul csillagos volt, a tábortűz kellemesen melengette elgémberedett tagjaikat. Az ötfős csoport tagjai biztonságban érezték magukat, mivel ketten folyamatosan őrt álltak. Gitároztak, beszélgettek, vígan tépték fogukkal a lopott kolbászt, és egyikük egy fél cipót is elővett hozzá. Vágott öt szeletet, kettőt kiosztott, majd felállt és az őrszemekhez sétált.
- Tessék kenyér és kolbász. Egyetek. Volt eddig valami? – kérdezte, miközben odaadta társainak a kissé száraz szeleteket és a kolbászt. Tört egy darab kolbászt magának is, majd lassan rágni kezdte.
- Ááá – legyintett Castorp - egy ilyen szép este még az állatoknak sincs kedvük támadni.
- Úgy-úgy – helyeselt a másik őr. Megigazította a kulacsát, szorosabbra húzta derékszíját, és továbblépett.
- Elmegyek, könnyítek magamon. Figyelsz addig, Ruben? – kérdezte Castorp a kenyérhozótól.
- Persze, menj csak – mondta a Ruben nevű. Az férfi köszönete jeléül biccentett, és elsétált a közeli bokorhoz. A bokor jótékony takarásában letolta nadrágját, és leguggolt. Világéletében szégyenlős volt. Új tagnak számított a jól összeszokott csapatban. Ruben ajánlotta be a csapat vezérének. Ez volt a harmadik útjuk a zóna mélyebb rétegeibe, és már három napja úton voltak. Semmi nehézségbe nem ütköztek eddig, sima feltérképező misszió volt, a Csernobili bázison bízták meg őket vele. Csapatuk köztiszteletnek és jó megítélésnek örvendett, a feladatát mindig hiánytalanul elvégezte. Castorp eleinte kicsit úgy érezte, kilóg a sorból, de társai hamar szinte testvérüknek tekintették. Ezek az emberek feltétel nélkül megbíztak egymásban, hisz csak a másikra számíthattak. Vigyázok rád, ha te is rám. Ez volt az alapelvük. Castorp nem is tudta, mit kezdene egyedül idekinn, több napi járásra Csernobiltól. Jó nyomolvasó és éles szemű megfigyelő volt, ezért is kerülhetett be a csapatba. Mikor végzett a dolgával, felállt, becsatolta nadrágját. Meglepődött, hogy milyen csönd lett. Biztos elmerengtek társai egy legendán, vagy Hasel egyik vérfagyasztó történetének a hatása alatt állnak, gondolta. Kilépett a bokor mögül, és ránézett társaira. Ruben és a másik őr feje a saját puskájukra volt tűzve, amit groteszk módon fejetlen testükkel támasztottak ki. Hasel nagydarab, izmos testéről hiányzott a ruha, teste pedig a tűzben feküdt, felismerhetetlenségig torzult arccal. Mintha egy satuval zúzták volna össze a koponyáját. A csapatvezetőt nem látta sehol. Aztán megpillantotta, szinte belülről kifordítva, az egyik fáról lógott, saját belei voltak akasztókötélként nyaka köré csavarva. Castorpban elpattant valami. Szája szeglete megrándult, majd kis mosollyá formálódott. A tűz mellől felvett egy darab kolbászt és jóízűen elcsámcsogott rajta.